2011. október 18., kedd

Próba - egyperces

Fény. Az egyedüli világosság az örök éjszakában, az egyetlen kiút a rám háruló problémák elől. Mint az egyedüli segítő kar nyúlik felém, hívogatóan, a gondmentes élet békés lehetőségével kecsegtetve. Szinte szólongat, hogy kövessem, bíztatóan pislákol felém.
A lelkemben újonnan gyúlt remény tüzében égve indulok el a már haladó fénygömb után. Gyorsan lépdelek sérült lábaimmal, görcsösen ügyelve arra, nehogy szem elől tévesszem segítőmet, és végül újból körülöleljen a sötét éjszaka nyomasztó árnya. Már csak egy karnyújtásnyira van tőlem, mikor megérzem a belőle áradó kegyetlen hidegséget. Rideg, de annyira, hogy az örök jég birodalma se onthatna magából ilyen csípős hűvösséget.
Megállok, nem követem tovább. Egy ideig még próbálkozik nálam, de miután letelepszek a földre és nem mozdulok, eltűnik. Továbbkúszik, engem egyedül hagyva az iszonytató mélységben.
Reménykedek benne, hogy a sötétség egyszercsak elmúlik, és egy örökkévalóság után valóban fény világítja meg a világot, felváltva az éjt. Reggel az erdőben ébredek, egy mocsár előtt. Egyetlen lépést sem kellett volna tennem, már bele is fulladnék a ragacsos undormányba... és én ezt az egyetlen lépést nem tettem meg, mert megtagadtam a világosság követését. Azét a hívogató csodáét, ami hiába volt oly tüneményes és kecsesgető, csupán lidérfény volt: bizonyítéka az emberi gyengeségnek.
(2011.09.19.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése