2011. január 19., szerda

I. Démonszív -novella

Elég régen írtam (2009 nyarán). Első tudatosan összehozott novellám (látni is rajtaXD), és noha elég rövid és szaggatott, nagyon szeretem.^^ Tervezem hosszabban és kicsit színvonalasabban újraírni.:3
(Megtalálható többek között itt is: http://anime-fanfiction.animehq.hu/fanfiction/viewstory.php?sid=12230)


Leírás:
Egy démon az egy démon, még ha a feje tetejére áll is.

Kegyetlen, kétszínű és velejéig romlott, és ezt sosem szabad elfelejteni.

Hiába mutatja magát kedvesnek, bánik veled gyengéden, mosolyog gyönyörűen és ver hevesebben a szíved, ha tisztán csengő hangja a füledbe jut; ő akkor is egy démon.

És mi történik akkor, ha valaki figyelmen kívül hagyja ezt az igazán egyszerű szabályt?

Mi fog történni Naifuval, ha megnyitja a szívét egy démonnak?

A novellám segítségével betekintést nyerhetsz abba, milyen is valójában egy démon szíve.




A novella:

Angyalok és démonok. Két faj, mely ősidők óta féli és gyűlöli egymást. Amióta Lucifer, a fény és a tökéletesség angyala a megtestesült gonosszá, minden rossz urává és parancsolójává, a Sátánná vált, a két nép kerüli egymást.  Az angyalok égi birodalmukban tartózkodnak, a démonok pedig vérdíjat tűznek ki a fejükre. A két világ teljesen elkülönült egymástól. Szokásaik, hitük, lakóik természete szöges ellentétben áll egymással.


Essian a démonvilág központja. A legnagyobb démoni város, a legerősebb egyedek lakóhelye. Minden démonúrnő és démonnagyúr, aki számít, itt található meg. Őket szolgáik, az alsóbbrendű démonok kényeztetik. Egy ilyen, sok szolgával rendelkező, démon Aijin űrnő, aki épp az eget vizsgálja nyugtalanul. A kegyetlenségéről ismert nő rettentő erős. Már külsejéről sugárzik különlegessége. Gyönyörű arcát csábító éjfekete szemei; hosszú, fekete pillái; szép, vérvörös ajkai teszik még csodálatosabbá. Hosszú, fekete haja dúsan leomló. Teste magas és vékony, kihívó vörös szoknya fedi bonyolult jelekkel borított testét.
Csak áll és néz: a csillagokat vizsgálgatja türelmetlen várakozás közepette.
Hirtelen bejött hozzá két szolga:
– Aijin úrnő! A feladatot sikeresen elvégeztük, elkaptunk egy angyalt – mondta az egyik.
– Nőstény, vagy hím? – kérdezte Aijin kicsit aggódva.
Férfi. Lenn helyeztük el az alaksori cellában.
A nő sóhajt egyet:
Remek, köszönöm. Elmehettek. Én addig meglátogatom a drágát.– Mosolyodott el gonoszan.
Néhány perc múlva már lenn is volt. Halkan kinyitotta a cellaajtót, azután rögtön be is zárta. Benn egy férfi volt, kikötözve. De nem egy átlagos fiú, hanem egy angyal. Két kezét és két nagy szárnyát láncra verték, rövid, szőke hajú feje lehajtva. Mikor a lány belépett, akkor se nézett fel, továbbra is csak némán nézte a padlót. A démonúrnő mosolyogva odalépett hozzá, és egy ujjával megemelte a fiú állát, hogy jobban megnézhesse:
– Had lássam a pofidat! – mondta, és mikor meglátta az angyal arcát, nagy megelégedés töltötte el.
– De szép vagy! – szólt. – De valami nincs rendben. Homályos tekintet; ernyedt, lógó szárnyak… Szegénykém! Azok a semmirekellő szolgák mennyi kábítószert nyomhattak beléd? Mindig is tudtam, hogy érzéketlen állatok ...  Mindjárt magadhoz térítelek.
Kivett az egyik zsebéből egy kis üvegcsét; a tartalmát a szájába vette, majd miközben megcsókolta a fiút, lenyomta a torkán. Néhány pillanat múlva az angyal magához tért.
– Hol vagyok? – kérdezte még kissé kábán.
– Nálam. A nevem Aijin úrnő. Én vagyok a gazdád. Te pedig Naifu vagy, ha jól tudom.
 Naifu lesütötte a szemeit, majd látni lehet az arcán végigfutó vérkönnycseppeket. Nagyon sajnálatra méltó az angyal, a démon azonban csak hidegen nézett rá.
– De miért én?! – ordított rá a nőre, aki odament hozzá, és sötét vigyorral az arcán a fiú fülébe súgta:
– Mert te voltál ott. Fogadd el, hogy már az enyém vagy, és akkor jó dolgod lesz. De ha küzdesz ellenem, elpusztítalak.
– Értem… – szólt Naifu elhaló hangon.
A lány észrevette, hogy a fiú reszket.
– Mi a baj?
– Fázom.
– Ezen tudok segíteni – mondta a lány, majd elölről átölelve felmelegítette a férfit.
– Most jobb?
– Sokkal, köszönöm.
Még pár órát beszélgettek, aztán lejöttek a cellához Aijin emberei:
– Úrnőm, késő van.
– Rendben van, megyek.
– El kell menned? – kérdezte aggódva az angyal.
– Igen, megyek aludni. Álmodj szépeket, kicsi angyalom.- mondta, majd hirtelen megcsókolja a fiút. Naifu még a szemét se tudta becsukni, olyan hirtelen érte a csók. Aijin megsimogatta az arcát, gonoszan rámosolygott, majd elment.




A következő napot végig együtt töltötték, egyre közelebb kerültek egymáshoz.
- Aijin! Szeretlek... – Pirult el Naifu.
– Tudom. Én pedig gyűlöllek, és rettentően akarlak… – mondta, majd leteperte a fiút és magáévá tette.
– Azt szeretném, hogy tudd: én is szeretlek. – súgta a nő Naifu fülébe, mikor végeztek.




Mikor este jött le a démonszolga úrnőjéért, mint rendszerint, a cellában találta. Csakhogy a cella falairól folyt le a vér, Aijin testét is beborította. A fal tövében ülő nő mellett pedig Naifu feküdt, holtan. Az a férfi, kivel úrnője összebújva, ölelkezve töltötte el az elmúlt két napot, most halott…
– Úrnőm… Mi történt? – kérdezte a megrettent szolgáló.
– Éhes voltam – mondta eszelősen mosolyogva a démon, majd boldogan lenyalta a kezéről Naifu vérét.
(2009 nyara)

2 megjegyzés:

  1. Ez ütött. :O :D Szegény angyalfiú...

    VálaszTörlés
  2. Igen, a végén már én is sajnáltam szegényt...ˇˇ" És huhh, nem ártana újraírni ezt a novellát, jó régi már :)

    VálaszTörlés